A hétköznapokban számos esetben előfordulhat, hogy más segítségére van szükségünk az ügyeink intézése terén, ilyenkor szükséges a meghatalmazás. Legtöbbször a képviselt személy valamilyen okból akadályozva van az eljárásban, és az eljárás sikeressége miatt hatalmaz meg egy másik személyt. Például közigazgatási ügyek esetén, de számos esetben ingatlan és gépjármű adásvételnél is. Meghatalmazással tehát egy másik személyre bízzuk ügyeink intézését. Pontosan emiatt kell nagy figyelmet fordítani arra, hogy ki is lesz ez a különleges személy. Többek között felelősségteljesnek, tisztességesnek és őszintének kell lennie, hogy mindezek által bízhassunk abban, hogy minden a meghatározott rendben zajlik.
Nagyon fontos, hogy tájékozódjunk jogainkról, lehetőségeinkről, ahhoz hogy a jogszabályokat követve, ezáltal biztonságban intézhessük ügyeinket. Hogyha információk hiányában vagyunk, az könnyen hátráltathat és tehet ki veszélynek minket.
Hasznos lehet a cikk annak, aki éppen egy meghatalmazási folyamat előtt áll, akár mint képviselt, akár mint képviselő. Ne feledjük, hogy nagy jelentősége van és fontos, hogy a képviselő a szabályok szerint járjon el, és eljárásával elérje a kívánt célt.
Meghatalmazás túllépése
A Szolnoki Törvényszék 2016-ban járt el másodfokon a következő ügyben. Egy szolnoki nőt a bíróság sikkasztás bűntette miatt börtönbüntetésre ítélt. A nőnek a sértett adott meghatalmazást arra, hogy pénzügyi műveleteket hajtson végre a sértett devizaszámláján. Ezt a meghatalmazást túllépte, és a sértett beleegyezése és tájékoztatása nélkül több mint 150 ezer amerikai dollárt utalt saját bankszámlájára. Ezt az összeget saját hitelének törlesztésére és ügyvédi költségeinek kiegyenlítésére fordította. A vádlott összességében közel 25 millió forint kárt okozott. [birosag.hu]
A meghatalmazás alapvető tudnivalói
A meghatalmazásról, azaz az ügyleti képviselet szabályairól a Polgári Törvénykönyv (röviden Ptk.) hatodik könyvében tájékozódhatunk. A következőket érdemes tudni a meghatalmazásról:
- Egyoldalú jognyilatkozat.
- Képviseleti jogot létesít.
- A képviselőhöz, érdekelt hatósághoz, bírósághoz, vagy ahhoz a személyhez kell intézni, akihez a meghatalmazás alapján a képviselő jognyilatkozatot jogosult tenni.
- Olyan alakszerűségek szükségesek hozzá, amelyeket jogszabály az az alapján megtehető jognyilatkozatra előír.
- Visszavonásig érvényes.
- Semmis a meghatalmazás korlátozásának és visszavonásának jogáról való lemondás.
- Korlátozása vagy visszavonása harmadik személlyel szemben csak akkor hatályos, ha arról a harmadik személy tudott, vagy tudnia kellett.
- Cselekvőképes személyt korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy is képviselhet meghatalmazás alapján.
Ahogy a fenti esetből is megállapítható, elképzelhetetlen kimenetele lehet annak, ha egy nem megfelelő személynek adunk meghatalmazást.
Képviseleti jog
A képviseleti jog kiterjed azokra a cselekményekre, jognyilatkozatok megtételére, amelyek a képviselettel elérni kívánt cél érdekében szükségesek. A fent említett esetben tehát a képviseleti jogon való túlterjeszkedés miatt a képviselő sérti a meghatalmazó jogait, mivel nem a kívánt cél érdekében cselekedett.
A képviselet teszi azt lehetővé, hogy más személy útján is lehessen jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat, például egy szerződés közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. Tehát, ha egy adásvételi szerződést kötnek és a vevő képviselteti magát egy másik személlyel, akkor a szerződésből fakadó kötelezettség, például az hogy megfizesse a vételárat, nem a képviselőt, hanem a vevőt terheli és kötelezi.
Ha a képviselt és a képviselő között érdekellentét áll fent, akkor a képviselt a képviselő által tett nyilatkozatot megtámadhatja.
A képviselet egyes eseteiről egy korábbi cikkünkben írtunk, amelyet ide kattintva olvashat.
Mennyi ideig érvényes a meghatalmazás?
Alapvetően a meghatalmazás;
- megszűnhet: ha a meghatalmazásban megjelölt időpont lejár, a meghatalmazás automatikusan hatályát veszti.
vagy
- megszüntethető: egy arra irányuló nyilatkozattal visszavonható a meghatalmazás, abban az esetben is, ha egyébként volt megjelölve befejező időpont.
Milyen ügyekben lehet eljárni?
Egy személy kifejezetten konkrét ügykörökre vagy általánosan, minden tevékenység elvégzésére is meghatalmazható. Például lehet, hogy egy egyszeri postai ügyintézésre, vagy pénzügyi tevékenységre hosszabb távon kell a meghatalmazott segítsége. Fontos a megállapodásban rögzíteni, hogy mi az elérni kívánt cél, ezáltal megállapítható, hogy annak elérése érdekében cselekedett-e a meghatalmazott. [erthetojog.hu]
Vissza lehet vonni a meghatalmazást?
Igen, ha a meghatalmazásban nincs rögzítve a hatálya végét jelentő időpont, akkor visszavonásig érvényesnek kell tekinteni. Ez esetben tekinthetjük a meghatalmazást határozatlan idejűnek. Amennyiben meg van jelölve a hatálya végét jelentő időpont, akkor határozott idejű meghatalmazásról beszélünk.
Milyen tartalmi elemei vannak?
A felek adatai: Ahogyan bármilyen más megállapodásnak, úgy a meghatalmazásnak is tartalmaznia kell a felek adatait, tehát hogy ki a meghatalmazó és ki a meghatalmazott. Főszabály szerint bárki lehet meghatalmazott, de vannak olyan törvényben meghatározott esetek, amikor kifejezetten jogi képviselőre van szükség, például egy büntetőügyben. [kocsisszabougyved.hu]
Tárgya: Ki kell tűnnie a dokumentumból, hogy milyen ügyekben járhat el a meghatalmazott, mire jogosítja őt. Ha általános meghatalmazásról beszélünk, akkor a célt szükséges rögzíteni, hogy az alapján megítélhető legyen, hogy egy-egy tevékenység annak érdekében történt-e.
Érvényesség és hatályosság: A megállapodásban rögzített időpont azért fontos, mert így tudják a felek és bárki más is, hogy mikortól hatályos. Ezen kívül azért is fontos, mert ha nem határozzák meg a felek, hogy meddig járhat el a meghatalmazott, abban az esetben a meghatalmazás 5 év után veszti hatályát. Akkor is 5 év után veszti hatályát a meghatalmazás, ha az több mint 5 évre szól. [szerzi.hu]
Egyebek: Fontos, hogy a dokumentumon szerepeljen a meghatalmazó aláírása, mivel ezzel igazolja azt, hogy ez az akarata. A meghatalmazott aláírása nem szükséges, csak ha jogszabály külön előírja, például az ügyvédek esetében. Két tanú aláírásával pedig máris teljes bizonyító erejű magánokirat válik belőle, amennyiben arra szükség lenne. [szerzi.hu]
Gyakorlati tanácsok
Ahhoz, hogy a példában említett borzalmas esetet elkerüljük, a következőkre fordíthatunk fokozott figyelmet.
Megbízható személy kiválasztása: A kiválasztás folyamata során érdemes a lehető legtöbb dolgot megtudni a jövőbeli meghatalmazottról. A mindennapokban ez általában családtag vagy közeli barát szokott lenni. Érdemes kideríteni, hogy nem áll-e fent érdeksérelem a meghatalmazó és a meghatalmazott között.
Tevékenységének ellenőrzése: Folyamatos monitorozással elkerülhetőek a meghatalmazással való visszaélések. A meghatalmazottat megkérhetjük, hogy a tevékenységéről számoljon be. Az ügyintézések során létrejött dokumentumokat és azok másolatát mindig kérjük el a meghatalmazottól.
Meghatalmazás felülvizsgálata: A meghatalmazott eljárása során véletlenül is megeshet, hogy túllép a meghatalmazásán. Ezért nagyon fontos, hogy a jognyilatkozatot mindig naprakész formában tartsuk. Nemcsak a meghatalmazottnak lesz vezérvonal, de számunkra is átláthatóbb.
Ügyvédi meghatalmazás vagy megbízás?
Ez nagyon érdekes kérdés, mivel sokszor lehet belekeveredni, hogy melyik melyik. Először is a legalapvetőbb, hogy a meghatalmazás az egyoldalú jognyilatkozat, amely feljogosítja a meghatalmazottat a jognyilatkozatban foglalt ügyekben való eljárásra. A megbízás ezzel ellentétben egy szerződés, amelyből mindkét félnek nemcsak jogaik, de kötelezettségeik is fakadnak. A meghatalmazás csupán képviseleti jogot létesít, amivel nem köteles élni a meghatalmazott. A megbízás ugyanakkor magában foglalhatja a meghatalmazást, abban az esetben, ha a megbízás teljesítéséhez jognyilatkozat is szükséges. [mihalics.hu]
Ahhoz, hogy az ügyvéd konkrét ügyben eljárhasson, érvényes megbízási szerződésre van szükség. Érvényes megbízás ellenére sem lehet közreműködő olyan ügyben, amely a hivatásával nem összeegyeztethető, jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul. [hidasi.hu]
Hogyan segíthet a Szerzi?
Ha elakadt egy meghatalmazás megfogalmazásában, esetleg kérdései merültek fel egy már meglévő meghatalmazással kapcsolatban keresse bizalommal a Szerzi oldalán regisztrált megbízható ügyvédek egyikét. Online jogi tanácsadás keretében kérdéseire választ kaphat és stresszmentesen elkészülhet a meghatalmazás.
Ide kattintva pedig máris elkészítheti saját, jogszabályoknak megfelelő meghatalmazását. A Szerzi szerződésgenerátora minimalizálja a hibák lehetőségét, emellett időt és energiát spórol Önnek.