A társadalombiztosítási jog és a szociális jog önálló jogterületekként értelmezhetők. A társadalombiztosítási jog azokra a szabályokra terjed ki, amelyek a biztosítási rendszer működését, a biztosított személyek jogait és kötelezettségeit, valamint a járulékfizetéshez kötött ellátások feltételeit és formáit határozzák meg. Ezzel szemben a szociális jog azon állami gondoskodási mechanizmusokat foglalja magában, amelyek rászorultság alapján nyújtanak támogatást. Ezek az ellátások jellemzően nem a korábbi járulékfizetéshez kötődnek, hanem központi költségvetési forrásból kerülnek finanszírozásra.
Az élet során előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor az egyén nem képes saját erejéből gondoskodni önmagáról, például egy súlyos betegség vagy gyermekvállalás miatt. Ilyenkor a modern állam beavatkozik, és valamilyen formában segítséget nyújt, részben vagy egészben kiegészítve az egyén által biztosított forrásokat. A társadalombiztosítási és szociális jog alapvetően e helyzetek jogi kereteinek meghatározására szolgál. [realmtak.hu]
A következőkben elválasztjuk tehát ezt a két területet és megnézzük a hatályos magyar szabályozását.
Honnan ismerhető meg?
Ezen jogterület nincsen egy egységes kódexben szabályozva, így több különböző törvényből ismerhetőek meg a szabályai. Ezen törvények közül kiemelten fontos a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény. Lényeges szabályokat tartalmaz továbbá a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, vagy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény is.
A jogforrási hierarchia csúcsán elhelyezkedő Alaptörvény is több helyen szól ezen jogokról, így:
“Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot
nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.” [XIX. cikk]
“Mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni.” [O) cikk]
Az állami ellátásra jogosító helyzetek mögött tehát mindig valamilyen társadalmilag elismert igény áll, amikor a közösség értékítélete alapján az egyén érdemes a segítségre. A társadalmilag elismert egyéni igények kielégítéséről az állam által jogilag szabályozott rendszerben és eszközökkel, közhatalommal gondoskodik.
Szociális jog
Szociális vagy segély típusú ellátásokat azok az emberek kaphatnak, akik nem tudnak önállóan gondoskodni magukról, és más típusú – például társadalombiztosítási – ellátásokra sem jogosultak. Nem feltétel, hogy valaki dolgozzon, ahogy az sem, hogy korábban foglalkoztatásra irányuló jogviszonya állt fent, ugyanis ezek a támogatások nem járulékfizetéshez kötődnek, hanem az állam adóbevételeiből kerülnek kifizetésre. Céljuk a megélhetéshez szükséges létminimum biztosítása. Vannak azonban olyan típusú segélyek, amelyek esetén, ha valaki például munkát talál, és jövedelme egy meghatározott szint felé emelkedik, akkor már nem fog rászorulónak számítani, tehát elveszítheti a támogatást. Emiatt előfordulhat, hogy valaki inkább nem is próbál meg javítani a helyzetén – például nem keres munkát –, mert fél, hogy azzal elveszíti a támogatást, miközben még nem tudná teljesen fenntartani magát. Ezt hívják szegénységcsapdának. [ijoten.hu]
Ma Magyarországon a szociális igazgatásról és ellátásról az 1993. évi III. törvény (Szoctv.) rendelkezik. Ez alapján az állam által nyújtott szociális segítségnyújtás megjelenési formái a pénzbeli és természetbeni ellátások, valamint alap és szakosított szolgáltatások.
Pénzbeli ellátások
Ezen ellátásokra szociális rászorultság esetén van lehetőség, a jövedelem kiegészítése, pótlása céljából. Időnként felülvizsgálatra van szükség, mivel ha a megállapítás alapjául szolgáló feltételek már nem állnak fenn, a támogatást megszüntetik.
Megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek jogosultak időskorúak járadékára. A megállapítás során figyelembe kell venni, hogy a jogosult egyedül él-e, milyen idős illetve azt, hogy mennyi a jövedelme.
Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott ellátás.
Gyermekek otthongondozási díjára jogosult az a vér szerinti vagy örökbefogadó szülő, aki
- a súlyos fogyatékosságából eredően önellátásra képtelen vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekéről, vagy
- a tartós betegségéből eredően önellátásra képtelen gyermekéről gondoskodik.
Egyazon gyermekre tekintettel csak egy szülő számára állapítható meg, valamint egy szülő számára egyidejűleg csak egy gyermek otthongondozási díjára való jogosultsága állapítható meg.
A kiemelt/emelt összegű ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását, gondozását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás.
Települési támogatás folytán a képviselő-testület az e törvény rendelkezései alapján nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások kiegészítéseként nyújt támogatást. Ilyen például:
- a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez,
- a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személy részére,
- a gyógyszerkiadások viseléséhez,
- a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére
Ezeken kívül foglalkoztatást helyettesítő támogatás és egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás igénybevételére is van lehetőség.
Természetbeni ellátások
Ezek az ellátások nem pénzbeli formában, hanem közvetlen szolgáltatásként vagy hozzájárulásként jelennek meg. Ezek a következők:
Köztemetés: A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat képviselő-testülete gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, ha:
- nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy
- az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik
Közgyógyellátás: A rászorult személy részére az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás. Igazolványt állítanak ki erről a jogosultságról, amely alapján gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre, ezek javítására vagy kölcsönzésére költhet meghatározott keretben, térítésmentesen. [neak.gov.hu]
Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság: Azok számára állapítható meg
- akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem a szociális vetítési alap összegének 120%-át,
- aki egyedülélő és jövedelme a szociális vetítési alap összegének 150%-át nem haladja meg,
- és családjának vagyona nincs.
Szociális szolgáltatások
A szociálisan rászorultak részére személyes gondoskodást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják. A személyes gondoskodás magában foglalja a szociális alapszolgáltatásokat és a szakosított ellátásokat.
Alapszolgáltatások
Az alapszolgáltatások megszervezésével az állam és a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. Ilyen például:
- Nappali ellátás: lehetőséget biztosít a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, továbbá magában foglalja a napközbeni étkeztetést.
- Családsegítés: a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.
- Étkeztetés: Formái a szociális vagy népkonyha, mely a rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezésről gondoskodik.
- Házi segítségnyújtás: a rászorult saját lakókörnyezetében
- szociális segítség: ide tartozik a a lakókörnyezeti higiénia megtartásában vagy a háztartási tevékenységben való közreműködés.
- személyes gondozás: kapcsolat kialakítása és fenntartása, gondozási és ápolási feladatok elvégzése. [tamogatoweb.hu, csalad.hu]
Szakosított szolgáltatások
Ha az életkoruk, egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt a rászorult személyekről az alapszolgáltatások keretében nem lehet gondoskodni, a rászorultakat állapotuknak és helyzetüknek megfelelő szakosított ellátási formában kell gondozni. Ide tartozik:
- Ápoló, gondozó, és rahabilitációs intézmények
- Lakóotthonok
- Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények
- Támogatott lakhatás
Társadalombiztosítás
A társadalombiztosítás az állam feladata, az általa fenntartott ellátási struktúra része, amelyben az egyének részvétele nem választható, hanem jogszabályon alapuló kötelezettség. Lényege, hogy az egyes személyeket érintő élethelyzetek – például betegség, időskor vagy baleset – anyagi következményeit közös teherviselés útján enyhíti. A működéséhez szükséges forrásokat a munkavállalók és munkáltatók által fizetett járulékok biztosítják. Kettő fő területe különíthető el: az egészségügyi ellátás és a nyugdíjjal kapcsolatos juttatások. [jogikar.uni-miskolc.hu]
A társadalombiztosítás célja a kieső jövedelem pótlása, és viszonylag magas, a korábbi jövedelemhez igazodó ellátásokat biztosít. Hátránya viszont az, hogy csak a foglalkoztatottakra terjed ki, így akik nem állnak munkaviszonyban (például tartósan munkanélküliek) nem részesülnek a társadalombiztosítás védelmében.
Ma Magyarországon 18,5% a tb-járulék, amely a fizetésből levonásra kerül. [penzcentrum.hu]
Ellátások
A társadalombiztosítási rendszer tehát két ágazatra osztható:
Egészségbiztosítási ellátás
- Egészségügyi szolgáltatás: így a társadalombiztosítással rendelkező egyének ingyen vehetnek igénybe számos szolgáltatást, pl. háziorvos, kórházi ellátás, szakorvosi vizsgálat.
- Pénzbeli ellátás: azokra ez esetekre vonatkozik, amikor a munkaviszonnyal rendelkező állampolgár valamilyen méltányos okból kifolyólag egy ideig nem tudja folytatni a munkavégzést, pl. gyermekvállalás esetén gyes, gyed, betegség esetén pedig táppénz.
- Baleseti ellátás: az egészségsérelem oka a munkavégzéssel összefüggő baleset, vagy megbetegedés (természetbeni vagy pénzbeli lehet).
- Megváltozott munkaképességű személyek ellátásai: Ezeket azok az aktív korú (nagykorú, de még nem nyugdíjjogosult) személyek igényelhetik, akiknek valamilyen okból tartósan, jelentősen romlott az egészségi állapotuk, pl.: rehabilitációs ellátás, rokkantsági. [kormanyhivatalok.hu]
Egy adott személy, ugyanazon biztosítási jogviszony alapján egyidőben csak egyféle pénzbeli egészségbiztosítási ellátást kaphat. Ez azt jelenti, hogy egy időben csak egyféle pénzbeli ellátásban részesülhet (például táppénz vagy gyermekgondozási díj) ugyanabból a biztosítási jogviszonyból.
Nyugdíjbiztosítás: csak pénzbeli ellátás
- Saját jogú: a jogszerző személy és az ellátás igénybe vevője ugyanaz
- öregségi nyugdíj: nyugdíjkorhatár elérése + 20év szolgálati idő, részleges öregségi nyugdíj: nyugdíjkorhatár elérése + 15 év szolgálati idő.
- Hozzátartozói: árvaellátás, özvegyi, baleseti nyugdíjellátás. [net.jogtar.hu]
Álláskeresési járadék
Magyarországon az egyéb ellátási típusok között az álláskeresési ellátások a munkaviszonyhoz kötött, aktív munkakeresést feltételező támogatások.
Ki igényelheti? Aki éppen munkát keres, azonban az azt megelőző három éven belül 360 napon keresztül jogosultsági idővel rendelkezik és önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, úgy hogy számára az állami foglalkoztatási szerv sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani.
Hol lehet igényelni? Az igénylő lakcíme szerinti illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán személyesen vagy elektronikus úton az e-Papír szolgáltatás igénybevételével.
Mennyi az összege? A munkanélküliek ellátásáról szóló törvényben 26. §-ban meghatározott járadékalap 60%-a. A cikk írásakor ez havi 290.800 forint havi összeget jelent. [nfsz.munka.hu]
A Szerzi segít!
Bármilyen jogi kérdéssel, problémával forduljon a Szerzi oldalán regisztrált ügyvédek egyikéhez, amivel máris egy lépéssel közelebb került a probléma megoldásához. Online jogi tanácsadás keretében minden kérdésére választ kaphat. Emellett a Szerzi szerződésgenerátorával számos saját szerződést készíthet el pillanatok alatt.